Bevásárlóközpontok őrzés-védelme
Egy biztonságos, nyugodt atmoszférájú bevásárlóközpontban a látogatók jobban érzik magukat, több időt töltenek el, többet fogyasztanak, így a biztonsági szolgáltatásba való befektetés mindig megtérül. Másrészt az „élőerős” őrzés kimutathatóan hatékonyabb minden egyéb technikai védelemnél.
Biztonsági őreink feladata, hogy megelőzzék, szükség esetén megakadályozzák a lopásokat és más bűncselekményeket. Célunk elsősorban persze az, hogy megzavarjuk a feltételezhető tettest, még mielőtt elköveti a bűncselekményt, de adott esetben gondoskodunk az elkövető átadásáról a rendőrségnek.
Mindemellett fontosnak tartjuk, hogy őreink segítőkész hozzáállással egy pozitív, barátságos viszonyt alakítsanak ki a vásárlókkal.
Lehetőséget biztosítunk arra, hogy egy biztonsági őrhöz több üzlet tartozzon, miáltal az üzletek megoszthatják egymás között az őrzés költségét. A biztonsági őr voltaképpen járőrözik folyamatosan a hozzá tartozó üzletek között, de bűncselekmény (lopás, zsebtolvajlás) gyanúja esetén bármelyik üzletből elérhető, riasztható közvetlenül egy riasztógomb segítségével, vagy mobiltelefonon.
Egyenruhás őreink mellett bevethetőek civil bolti ellenőreink is, akik szoros együttműködésben a vásárlókkal, egyenruhás őreinkkel és a rendőrséggel, hatékonyak abban, hogy felfedezzék, tetten érjék, illetve rendőrkézre adják az áruházi lopások elkövetőit.
Amennyiben a pénztárban dolgozó személyzetének megbízhatóságát kívánja leellenőrizni, vagy a pénztárkezelés rendjének esetleges hiányosságait akarja kideríteni, javasoljuk a „próbavásárlás” szolgáltatásunk igénybevételét.
Igény esetén biztonsági őreink elvégzik a személyzet átvizsgálását az üzletből való távozáskor, természetesen a legnagyobb diszkrécióval és minimalizálva az ezzel járó kellemetlenséget. Az átvizsgálás persze nemcsak a záróra idejére korlátozódik, hanem végrehajtható pl. ebédszünetben, illetve a takarítószemélyzet is bevonható.
Építkezések, telephelyek őrzés-védelme
Az építkezések és telephelyek állandó problémája a lopások, károkozások elleni küzdelem, mivel ezek népszerű helyek azok számára, akik gyorsan akarnak pénzhez jutni. Egy-egy ellopott gép, eszköz pótlása például több óra munka kiesést okozhat a konkrét anyagi veszteség mellett.
Az adott őrző-védő feladatot minden esetben a megbízóval együttműködésben, annak igényeihez és kívánságaihoz igazodva tervezzük meg és hajtjuk végre.
Lakóparkok, magánházak, lakások őrzés-védelme
Cégünk ezzel a szolgáltatásával nagyobb biztonságérzetet kínál lakókörnyezetében. Biztonsági őrünk 24 órában a rendelkezésére áll, hogy segítsen, vagy szükség esetén beavatkozzon.
A biztonsági őr feadata a közös helyiségek kinyitásától a parkoló felügyeletén át a károkozás lejelentéséig, illetve személyeknek a lakópark területén történő kíséréséig terjed. Ezen kívül a szolgálatot teljesítő őr elsősegély és tűzvédelmi oktatásban is részesül.
Objektumok, intézmények, irodaházak őrzés-védelme
Bizonyos objektumok adott körülmények között állandó vagy időszakos jelleggel biztonságnövelő beruházást igényelnek élőerős őrzés formájában. Az egyenruhás személyzet alkalmazása gyakran már önmagában elrettentő hatással bír.
Cégünk a megbízó igényei szerint alakítja ezt a szolgáltatást attól függően, hogy mi az őrzés célja, mire vonatkozik, az objektum hol helyezkedik el, stb. Az alábbi esetekben lehet szükség objektumőrzésre:
- cégek, vállalatok székhelyei, irodaházak, egyéb intézmények
- vízi járművek (kikötőben vagy szállításánál)
- légi járművek (nem biztonságos repülőtereken)
Porta, recepció szolgáltatás biztosítása
A legtöbb cég biztosít valamilyen formában recepciószolgálatot, ahol az alkalmazottak és látogatók forgalma folyamatos. Cégünk egy olyan összetett szolgáltatást kínál, ahol a recepciós egy szolgáltatásorientált és barátságos módon találkozik a látogatóval, miközben a biztonság és a diszkréció színvonala magas szinten marad. Ez kiegészülhet még telefonos recepciószolgálattal is.
Igény szerint éjszakai recepciós szolgálatot is biztosítunk különlegesen képzett és erre a feladatra kiválasztott biztonsági őrrel. Ez az adott hotel számára egy költségkímélő megoldás éjszakára, ugyanakkor erősíti annak atmoszféráját és biztonságát, mivel a szokásos recepciós feladatok ellátása mellett megelőző biztonsági ellenőrzést, járőrözést is végez az őr.


